Vis majoráns avagy a nap nyertese...

Reggel hét előtt tíz perccelre állítottam az ébreszőt, biztos, ami biztos. A gyermek megjelent háromnegyedkor, bebújt mellém, megsimogatott, puszit adott. Ezek után elment felöltözni, én frissen, üdén kipattantam az ágyból, fejemben rendszerbe és csatasorba álltak az integrálok-deriváltak, divergáltak és rotáltak, a sorok és a Laplace-transzformáció. Csináltunk reggelit, míg ő megette, én pont le tudtam zuhanyozni, felöltöztem, fogmosás, utcai ruhát adtam a gyerekre, majd a szokásos "kérekrágótútközbenre" kör után elindultunk az óvodába. Ott, ahogy kell, szót fogadott, átöltözött, puszi, majd "szia, anyaaa, gyere délután" után uzsgyi be a csoportszobába játszani. Én pedig elindultam vizsgázni, bementem, megkaptam a feladatsort, és "haaahhh! ez is valami?! piha!" felkiáltással sitty-sutty meg is oldottam az egészet sorjában.
Igen, történhetett volna így is...

És most akkor rewind schnellben, mint a filmeken. Tehát. A vekkerig még stimmel. Sőt, még a gyerekmegjelentháromnegyedhétkor-rész is megvolt. Oda is bújt, puszi, simogatás. Majd egészen halkan megjegyezte a hátam mögött ücsörögve, hogy "Anya, valami nem jó a szememmel, nézd meg". Persze töksötétben, és persze én ilyenkor még nem funkcionálok (ha valakinek ez a korábbiakból nem derült volna ki :D). Nnnna, de erre a varázsmondatra azonnal kipattant a szemem, lámpa fel, és sűrű "nemhiszemelnemhiszemelugyenem"-ezés után megnéztem azt a szemet. Csudaszép, étcsokoládébarna cipőgombszemek. Körötte csudapiros a kötőhártya, és csudacsipás a környéke. Lelki szemeim előtt felvillant a felirat: "Don't panic!", de nem volt túl meggyőző, tekintetbe véve, hogy nekem reggel kilenckor a nemigazi egyetemen volt jelenésem vizsga címszóval, a gyerek meg így nem volt oviképes, amely két dolog, lássuk be, kissé ellentmond egymásnak. Még szerencse, hogy a nagynéném már nem dolgozik, és hogy eszembe jutott, hogy ilyen esetben ő az egyetlen, akit riasztani lehet. Reggel hétkor felhívtam hát, sőt ébresztettem szegényt, hogy mostazonnalhúúúúúhelyzetvan. Ezek után megnéztem, mikor is rendel a gyerekorvos - természetesen nyolctól fél tizenegyig. Igen, pont akkor, amikor én ma nagyon nem érek rá - miért is ne :D No, ilyen előzmények után, totál zavaros fejjel csak elindultam a tetthelyre. Valami (számomra) rejtélyes okból kifolyólag vannak néhányan, akik azt gondolják a csoportból, hogy én vagyok az übermajjjer, vagy mittoménmi, sőt, olyan is akadt, aki egyenesen abban a meggyőződésben leledzett, hogy én milyen penge vagyok ám ebből a témából (hahaha). Bementünk, megkaptuk a feladatsort. Hááát, öö. Láttam az előző vizsgaalkalommal kiadottat, és a különbség nem hogy ég, hanem egyenest Androméda-galaxis és föld. Azért az első sokk után próbáltam leszállni a pánikgombról és összeszedni a gondolataimat, mert mégis csak küzdjön az ember, no. Küzdöttem, bő húsz percen át, aztán realista módon szemlélve a dolgot beláttam, hogy ez most nem fog menni, és különben is, el kéne vinni a gyereket a dokihoz mielőbb. Így hát szégyen ide, szégyen oda, de passzoltam a dolgot végül, és eljöttem. Hozzáteszem, a tanárnő ilyen ügyekben nagyon megértő, van, aki már minimum harmadszor vizsgázott ma az előző félév anyagából, ahhoz képest én igazán jól állok.
Ezek után hazaspuriztam, és a nagynénémmel elvittük a gyereket orvoshoz, recept, igazolás, satöbbi, majd el a tecsóba bevásárolni együtt, ha már ott van a kocsi is. És a végén be a patikába, az is külön élmény volt (mindig az szokott lenni, ugye, de ez most nem a szokásos kis patika volt, ahova szoktam járni) - nem értem, hogy emberek miért éreznek kényszert arra, hogy az életüket akkor beszéljék meg a patikussal részletesen, amikor látják, hogy egyre hosszabb sor kígyózik a hátuk mögött. Azt se, hogy miért kell mindenképpen venni valamit, akkor is, ha arról a patikus még csak nem is hallott, amit ő akarna - mert nehommá' kárba vesszen az a jó kis kupon, vagy mi a szösz, amit ottan beválthat gyógytermékekre, hát addig mélázik, míg csak talál olyasmit, ami van is, és esetleg (igazából persze annyira nem, de mondjuk, hogy) kell neki.Én igyekeztem hatékony lenni. Kaptam kupont is a végén. Nnna, majd mehetek vissza beváltani mindenképpen, nehommá'.

Az előbb hívtak a bankból. Mehetek vissza mindenképpen, mert otthagytam a kártyámat. Persze, ha nem a hülye kuponnal foglalkoztak volna, hogy az mindenképpen kell :D Most aztán a szó legeslegszószerintibb értelmében is lúzer vagyok :)

Ó, és a nap nyertese, aki ma reggel egy (néhány :DD) csodálatos szeánszot nyert velem, az Ernie. Bizonyára nagyon örül majd :D

Update: hát nem volt semmi ez a vizsga, az utólagos infok alapján. Rajtam kívül még ketten ott helyben feladták, egyről tudok, akinek nagyon nem lett meg (pedig tudom, hogy tanult rá), és fogalmam sincs, hogy volt-e olyan ember, aki nem játszik újra két hét múlva (egyről tudok, hogy átment, de nem fogadta el a jegyet...). És vizsga közben még mentőt is kellett hívni egy másik szakos sráchoz, akinek rohama lett :/