kommentek
3

Rinocéroszbőr

nessun norma , 2009.01.10. 12:53

Hát, most megállt az eszem. Pedig már azt hittem, eljutottam oda, hogy nem csodálkozom semmin és senkin, hogy nem lepődöm meg, hogy az emberi faj egyes példányai mennyira pofátlan, mocskos kis sunyiládák bírnak lenni. Ma is kiderült, hogy tévedtem - hol vagyok én még ettől.

Történt, hogy elmentem bevásárolni (persze a tecsóban csak a felét felejtettem el annak, amiért mentem, de sebaj :D), és tettem egy kitérőt a sarki déembe is. Összeszedtem, amiért mentem (itt sikerült :D), majd a pénztár felé vettem az irányt. Láttam, hogy a pénztár előtti forgós polcnál (biztos van rá szakszó, de én nem tudom), ahol a rágók-óvszerek szoknak lenni, áll egy pasi, a pénztárnál meg egy nő fizet éppen. Szépen arra slattyogok, és valahogy furán közel bújt a pasas ahhoz a bizonyos polchoz, majd közelebb érve látom, hogy a kezében egy rágós doboz, és bőszen pakolászik bele. Majd, amint elmegyek mellette, és nézek rá, hogy mi a fenét csinálhat, halálos lelki nyugalommal eltünteti az egészet a bőrkabátja zippzárja mögé... :-o Hát itt megálltam, rámeredtem, ő meg rámnézett szenvtelenül, majd döbbent "ez most nem komoly?!" kérdésem feltétele után fogta magát, és kiment az ajtón, közben valamit motyorogva (úgy sejtem, hogy elküldöm az anyukámba, vagy ilyesmi lehetett), még mindig halálos lelki nyugalommal.

Még mindig kaparom az állam össze, hogy ezt most így hogy? Gyerekszobája nem volt? Egy nyamvadt doboz rágógumit képes ellopni, kockáztatva, hogy jön a biztonsági őr, elkapja és hívja a zsarukat? Jaaah, de mit is beszélek (irkálok) össze, hiszen nem teheti, meritten a bűnözőknek jogai vannak, és ha egy ujjal is hozzá ér az őr (másként meg ugye hogy is állítsa meg?), akkor majd ő lesz feljelentve testi sértésért. És nem arról van szó, hogy ennivalót lopott az éhező gyerekeinek (bár lehet, hogy teheneket tart, és nem tudnak min kérődzni már, de ezt azért nem tartom valószínűnek), vagy ruhát, mert fáznak, nem. Rágógumit, bakker. És úgy, hogy egyáltalán nem zavartatta magát, szégyenérzet nulla, le van sz@rva az a hü..e p.cs., aki rá merészel szólni esetlegesen. Persze igaza van, a legtöbb esetben következmény nélkül tehetik meg az ilyenek, amit tesznek...

Ez ma Magyarország, 2009. Hogy idézzem a klasszikust, aktualizálva.

 

Címkék: dühöngő nem értem idióta emberek

A bejegyzés trackback címe:

https://nekemvan.blog.hu/api/trackback/id/tr85869013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Uhh...
igen, sokféle van.
Engem a zsebesek utálnak, mert kiszúrom őket, ha látom, hogy becserkésztek valakit és mereven nézem. Akkor nem merik folytatni, inkább leszállnak a következő megállóban.
[c 4466202]valamikor 2009.01.10. 13:07:08[/c]
na ja, de mondom, ezt rohadtul nem zavarta, hogy mereven nézem, sőt, rá is szólok.
és tudom, hogy vannak nagyobb rohadékok is, főleg azon akadtam ki, hogy semmiféle szégyenérzet nem volt benne, és nem hagyta abba, sőt, nyugodtan bepakolászta a cuccost, majd kisétált. :/
fulladjon bele! bőrkabátra van pénz, rágóra meg nincs?

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben,
én pedig némiképpen átalakítottam kívül s belül. Onnan tehát egyáltalán nem ez tölthető le. Külön köszönet Ernie-nek a kódokért :)

süti beállítások módosítása
süti beállítások módosítása