kommentek
31

Hmmmppfffhhhmmm

nessun norma , 2008.12.26. 19:13

Az úgy volt, hogy az utódlás, amikor reggel óvodába kellene menni, rendszeresen reggel háromnegyed nyolckor tápászkodik elő a szobájából, bezzeg hétvégén. Hát még karácsonykor... Miután tegnapelőtt és tegnap is reggel hétkor beállított hozzám, gondoltam, megdumálom vele a dolgot - tegnap ugyanis egész nap egy földreszállt angyal volt, komolyan. Meg is ígérte, hogy persze, nem jön be korán, felöltözik, eljátszogat, aztán csinál nekem reggelit meg teát, játékból (:))), és jön ébreszteni.

Jött is, abban nem volt hiba. Reggel hét előtt pár perccel arra ébredtem, hogy valaki csörömpöl mellettem, és egy hálózsákos alak mászik fel az ágyra, majd az orrom alá dug egy ikeás játékserpenyőt "főztem neked reggeliiiit!" felkiáltással. Erre csak annyit bírtam mondani, hogy "Hmmmppfffhhhmmm...", és félkómában úgy csináltam, mintha most húúú, de gyorsan belapátolnám. Ennek örömére az arcomba nyomott egy műanyag kiscsészét, hogy "és most idd meg szépen a teádat is!". Édes tündér, már csak az időzítésen kéne dolgozni kicsit :D

Mellesleg az apukám az anyukámnak minden reggel háromnegyed hatkor beviszi az ágyba a reggeli tejeskávéját. Ha esik, ha fúj, ha hétköznap van, ha hétvége, és hogyha valamiért reggel fél ötkor az első busszal kell munkába mennie, akkor se tud azzal a tudattal elindulni, hogy nem csinált neki kávét - beviszi hát negyed ötkor :)
Remélem, minden nagy duma ellenére, hogy lesz majd azért egyszer még valaki, aki hoz nekem reggel tejeskávét (vagy teát inkább), nem csak játszásiból (legyen mit beleborogatni időnként az ágyba :)). De ha hajnali hét óra előtt teszi majd mindezt rendszeresen, akkor nem tudom, mit csinálok vele, szerelem ide vagy oda :D
(és nem rakom ide a lúzer vagyok címkét, pedig akár lehetne)

 

Címkék: én hangulat cosas de la vida

A bejegyzés trackback címe:

https://nekemvan.blog.hu/api/trackback/id/tr43842909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(A tapaskodás valóban inkább "tegnap este"-kre való... persze hajnal hét előttre semmise.)

Az én apukám is ezt csinálja mindig. Azzal a különbséggel, hogy anyának se tej, se cukor. Persze aztán apa alhat napközben, amit néha kifelejt a kukorékolós beszámolóiból.

[font color=grey style="font-size:6pt"]Látszólag milyen egyszerű dolgokra is vágyik az ember fia s lánya![/font]
[font color=grey style="font-size:5pt"]...Karinthynak meg nincs igaza, épp azért.[/font]

[font style="color:grey; font-style:italic; font-size:5pt;"]`Ice-cold martini. Van Morrison.'[/font]
[font size=-3]egyszerű? ezt az agymenésemnek pontosan melyik részére érted?[/font] :)
(baaakker, elromlott a "Válasz", asszem. piszkok.)
és tényleg. elrontották, brühühü :( pedig az jobb volt.
Jaj, ne sírj, te, ne sírj! Csinálok inkább jobb játékot neked. [a href="eefns.blog.hu"]Innen[/a] lophatsz kódot, ha tetszik. Csak ne sírj!

[font style="font-size: 6pt; color: grey; text-decoration: line-through"](Akkor találtam ki, hogy így meg lehetne csinálni, hogy ne csússzon szét, amikor ők ezt találták ki, s akkor már nem is volt kedvem hozzá. De hát akkor most volt miért.

Csak az történt, hogy valami megmagyarázhatatlan véletlen folytán a bloghusok, ugyanazt a replyComment függvénynevet használták az ő gombjukra. Elég azt átírni mindenhol valami másra, s akkor pont olyan lesz, mint régen volt, ha ez nem tetszik.)[/font]
Jaj, ne sírj, te, ne sírj! Csinálok inkább jobb játékot neked. [a href="eefns.blog.hu"]Itt[/a] lelhetsz kódot, ha tetszik. Csak ne sírj!

[font style="font-size: 6pt; color: grey; text-decoration: line-through;"](Akkor találtam ki, hogy így meg lehetne csinálni, hogy ne csússzon szét, amikor ők ezt találták ki, s akkor már nem is volt kedvem hozzá. De hát akkor most volt miért.

Amúgy csak az történt, hogy valami megmagyarázhatatlan véletlen folytán a bloghusok, ugyanazt a replyComment függvénynevet használták az ő gombjukra. Elég azt átírni mindenhol valami másra, s akkor pont olyan lesz, mint régen volt, ha ez nem tetszik.)[/font]
Hülye bloghus Internal Server Error meg monnyon le.
@nessun norma: [font style="font-size: 6pt; color: grey;"]Hát amelyikben ember egy fiának vagy egy lányának (ezek reményteljes esetben komplementer)vágyáról van szó.[/font]
hát ez egyre érdekesebb. mér lettél te narancssárga hátterű vajon?
köszi a tippet amúgy, sejtettem, hogy ilyesmi a probléma, csak nem volt kedvem aztán nagyon belemélyedni, de majd lehet, hogy az lesz :)
ami az egyszerűt illeti, én inkább semmire se, lassan :)
ronton-páááál!
na, erre kéne még rájönni, hogy rá lehet-e venni, hogy ne csinálja ezt (úgy, hogy ne kelljen nicket változtatni).
]visszacsináltam[
]mert így nem olvashatóak a hozzászólásaim[
]a kockás nevem érdekében is jó volna megtalálni a megoldást, mert azt szeretem[
na most én toltam el. I
[c 4354369]nessun norma 2008.12.28. 13:28:51[/c]
ehh, mindig elfelejtem, hogy levágja a kacsacsőrt... i (szív) bloghu.
de megcsináltam :)
hát, félkocka lehet az ember.
@nessun norma[:
[c 4354611]nessun norma[ 2008.12.28. 14:08:55[/c]
Nem is vagyunk komplettek. :D
[c 4354624]tonhalacska 2008.12.28. 14:11:15[/c]
mér, vádolt valaki ilyesmivel?... :D
@nessun norma:
[c 4354611]nessun norma 2008.12.28. 14:08:55[/c]
Így müxik a bloghus válasz erre?
Most előbb nyomtam a "Válasz"-t.
Ó, hát nem tetszett? És akkor most mivel van baj pontosan?
[font style="color: grey; font-size: 6pt;"]Őszintén sajnálom, ha ennyire kiábrándító minden ilyetén élményed. De mindketten tudjuk, hogy ez így hülyeség, és ezért azt is, hogy nem gondolod te teljesen komolyan. Ráadásul hova tegyem a gtalkos avatarod ennek fényében? Az azért fontos (mert sosem bírom ki okoskodás nélkül), hogy a döntéseid nem csak az de facto eseményeket determinálják körülötted... Na akkor ezt itt abba is hagyom, s úgyis mennem kell.[/font]
[c 4354638]tonhalacska 2008.12.28. 14:13:34[/c]
Hihi, látom, elvagy :) és valóban, most nálam ez a komment is narancssárga színű.
[c 4355068]Ernie 2008.12.28. 15:44:09[/c]
most azzal, hogy nick nem lehet olyan, hogy pl ]tonhal[ , mert attól meghülyül az egész.
[c 4355596]Ernie 2008.12.28. 17:16:29[/c]
[font size=-6]ööö, húha. :) az avatar azért, mert ügyesen megjavítottam a [i]választ[/i]. ööö, szerintem kicsit félreértettél, de sebaj :) nem kiábrándítóak mindenféle ilyetén élményeim (asszem :)), vagy most akkor miről is van szó?[/font]
[c 4357054]nessun norma 2008.12.28. 20:24:04[/c]
Ernie-t én sem értettem, hogy miért mondja, hogy "minden". A de facto események determinálása pedig egy olyan fogalom, amit nem értek. Hiába, tudtam én, hogy nem kell elfogadnom az ingyen tesztes cetlit a cetlistől. :D
[c 4357220]tonhalacska 2008.12.28. 20:47:19[/c]
Ööö, de a kettőnek mi köze egymáshoz, te? :P :)
[c 4357250]nessun norma 2008.12.28. 20:50:51[/c]
Hát hogy nem érek fel Ernie szellemének Achilles-ináig sem, így hát kidobott cetli lenne a cetli. :)
Vagy mire gondolsz? Itt senki sem ért már senkit??? :D
Pusztán arról van szó, hogy a nagyapám ötven évig volt bányász, és soha nem panaszkodott. Bezzeg a mostani barátnőm!
Ha beindul a nagy pofonofon, ketten osztozunk meg a pofonokon, én adom és te állod majd! :)
hát de az a teszt nem erről szól, mint már említettem volt :P
bezzeg a mostani barátnőd, mi? :D
[c 4357054]nessun norma 2008.12.28. 20:24:04[/c]
Ja, mert ja, mert php-ről jön az onclick az ő gombjukhoz. Úgy lehet például megcsinálni, mint a fent idézett blogban. Azaz a
 var events = "\\[[^\\]]*("+
sorból lett
 var events = "\\[[^\\]<]*("+
ami egy <-vel több. (Meg ennek az ulsó során is javítottam egy \s*-gal: lássuk, most még át lehet-e [font color=red onclick ="javascript:alert('hihihi');"]verni[/font], vagy az ilyent amúgy se szeretné?)

[font style="font-size: 6pt; color: grey;"]All right all, all right, Queen of Hearts. Megfogadtad királylányos felvetésem?[/font]
[c 4357895]Ernie 2008.12.28. 22:14:42[/c]
Na akkor lássuk, hogy ez segít-e rajta. Az átverős próba lényege mi volt? hogy felugró kis bigyót tudsz-e?

[font style="font-size: 6pt; color: grey;"]Nem is vagyok az, igaziból. De most akkor melyik felvetésedre gondolsz?... kezdem elveszteni a fonalat :)[/font]
[c 4357895]Ernie 2008.12.28. 22:14:42[/c]
@Ernie:
Köszi! :)
Meg a másik kockoidnak is! :)
Végre lehetek ott is a régi kockás nevemen, ha előkerül a gazdája!
[c 4357993]]tonhalacska[ 2008.12.28. 22:28:27[/c]
már írtam neki :)

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben,
én pedig némiképpen átalakítottam kívül s belül. Onnan tehát egyáltalán nem ez tölthető le. Külön köszönet Ernie-nek a kódokért :)

süti beállítások módosítása
süti beállítások módosítása